Rábcakapi Evangélikus Egyházközség oldala

A Rábcakapi Egyházközség a község múltjáról és jelenéről tájékoztatni szeretnénk Evangélikus testvéreinket és minden érdeklődőt, segíteni szándékozót

Polgármesteri Hivatal 2013 - 2014 évi hirei.

 

2013onkor.jpg

 

 Kedves és messziről érkezett vendégeink voltak augusztus elején testvérfalunkból Erdélyi Kézdimárkosfalvárol. A kapcsolat már nyolc éves. A vendégek családoknál voltak elszállásolva, ötnapot töltöttek el. Az Önkormányzat tartalmas programokat szervezett számukra, jövőre Kapiak utaznak Erdélybe.

  dscf0862.jpg

 

dscf0852.jpg

 

dscf0851.jpg

 

dscf0856.jpg

  Rábcakapi Polgárai!

 

 Az Önkormányzat 2013-as tevékenységéről néhány mondatban szeretném tájékoztatni a falu lakosságát. 

 Sajnos a 2013-as év nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. Január elsejével megszűnt a Markotabödögei Közjegyzőség. Új jegyzőséget kellett választani. Mi a kónyi jegyzőséget választottuk, azért, mert hozzájárultak, hogy továbbra is maradhat helyben egy fő ügyintézőnk. A 2013-as költségvetésünket is szűkebbre kellett venni, mivel csökkent az állami támogatás. Ráadásul a helyi adóbevétel 60%-át el kellett utalni az Államnak. Ennek ellenére sikerült pályázat útján felújításokat végezni. A Tűzoltószertár külső tatarozása, tetőcserével együtt megvalósult, a temetőnél a ravatalozó előtt előtetőt építettünk, az önkormányzat udvarán parkolót alakítottunk ki. Ezeket a felújításokat nagyrészben a pályázatokból tudtuk elvégezni. Természetesen mivel utófinanszírozott, az össze költséget ki kellett fizetnünk, több, mint 5 millió forint volt. Ezt a pénzt reméljük a tavasz folyamán visszakapjuk.

 dscf1094.jpg

  2014-re vonatkozóan jelenleg még nem tudunk konkrét dolgokról beszélni. Nem ismerjük a pályázatokat, még a költségvetésünk is homályos. Több elképzelésünk is van. Szeretnénk a belterületi utakat felújítani, valamint a külterületi utak állapotán javítani. Reményeink szerint, mivel az elmúlt évben hitel nélkül, takarékosan gazdálkodtunk, méltányolja a kormányzat és ezt ígéret szerint, anyagilag is elismerik.

  Kulturális téren egy-két rendezvényben gondolkodunk az év folyamán. Viszontlátogatást is tervezünk Erdélybe ebben az évben.

  Kérem a falu lakosságát, hogy törekvéseinket segítség, legyenek partnerek munkánkhoz.

 Minden lakótársamnak erőt, egészséget kívánok 2014. évre!

  Tisztelettel: Németh Ottó, polgármester

   FALUNAP 1914 június 14

 

dscf1068.jpg

 

dscf1070.jpg

 

dscf1072.jpg

 

dscf1074.jpg

 

dscf1075.jpg

 

dscf1076.jpg

 

dscf1079.jpg

 

dscf1081.jpg

 

 Rábcakapi Önkormányzat eddigi gazdálkodása és további tervei 2014-es évben A tűzoltószertárnak és az ifjúsági klubnak helyet adó épületet újíttatta fel a közelmúltban a rábcakapi önkormányzat. A beruházáshoz pályázaron nyertek ötmillió forintot. Tataroztak, térköveztek, parkolót építettek, korábban pedig a tetőt tetették rendbe. A tervek között a belterületi utak felújítása szerepel. A rábcakapi mint hitel nélkül gazdálkodó önkormányzat az államtól 2,9 millió forintos támogatást kapott. A pénzből járdákat építettek és szilárd burkolattal láttak el néhány útszakaszt is. Elsősorban a mellékutcákra koncentráltak. Azt igyekeztek elérni, hogy a határból hazatérő traktorok ne hordják fel a sarat a falu főutcájára. Így próbálnak vigyázni a közútra. Közben arra várnak, hogy a szakasz fenntartója, a közútkezelő is jó gazdája legyen és elvégezze a beígért burkolatcserét. Még tavasszal derült ki, hogy a kormány pénzt ad a mintegy másfél kilométeres szakaszon a teljes cserére. Eddig azonban nem történt semmi. Kátyúzás volt, de az már az évek alatt bebizonyosodott, hogy az csak pénzkidobás. Rábcakapin a jelenlegi képviselő-testület a napokban megtartotta vélhetően az utolsó ülését. A jövőről is esett szó. Abban állapodtak meg az elöljárók, hogy a megtakarított pénzüket a pályázati önrészekre tartalékolják. A lakosok évek óta készülnek arra, hogy valamennyi utca szilárd burkolatot kapjon. Óvatos számítások szerint is nyolc-tízmillió forintra lenne ehhez szükség. Pályázat nélkül viszont nem megy. Jelenleg 175-en élnek a községben, a lélekszám nem akar gyarapodni. Az üres házakat többnyire külföldiek vásárolják meg. Az önkormányzatnak sok dolga nincs velük, amiben tudnak, segítenek nekik. Úgy tűnik, hogy a szomszédokkal, utcabeliekkel igyekeznek jó kapcsolatot kialakítani. A kapiak továbbra is élő kapcsolatot ápolnak testvérfalujuk, Kézdimárkosfalva lakóival. Rendszeresen találkoznak egymással, legutóbb egy hetet töltöttek el erdélyi barátaiknál.

 

 2014 augusztus 20. Márkusfalván.

 dscf2198.jpg

 

10p.jpg

 

dscf2201.jpg

 

dscf2202.jpg

   dscf2203.jpg

  dscf2204.jpg

   dscf2212.jpg

    dscf2213.jpg

   dscf2215.jpg

   dscf2216.jpg

    dscf2220.jpg

 

 

 

 
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

5. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

5. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

6. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

7. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

8. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

9. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

10. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

11. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

12. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

13. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

14. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

17. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

18. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

19. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

20. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

21. Díszfácánok, víziszárnyasok, díszludak, díszbaromfik gyűjteménye

► " Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."

facanok-szarnyasok.hupont.hu

22. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

23. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

24. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

25. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

26. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

27. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

28. KREATÍV APRÓSÁGOK

► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

kreativaprosagok.hupont.hu

29. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

30. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

31. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

32. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

33. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

34. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

35. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

36. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.

solverus-versek-iii.hupont.hu

37. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

38. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

39. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

40. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

41. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

42. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178

homokmegyjudo.hupont.hu

43. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

44. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

45. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

46. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

47. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

48. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

49. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

50. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.

solverus-versek-viii.hupont.hu

51. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

52. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

53. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

54. Cégalapítás, cégbejegyzés Szerbiában DIGI-STUDIO k.f.t.

► Szerbiában cégek(kft, bt,vállalkozások)teljeskörű bejegyzését intézzük a röszkei határátkelőhöhoz közel, Magyarkanizsán

cegbejegyzes.hupont.hu

55. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

56. Állat és növényvilág

► ITT TALÁLHATÓ A NÖVÉNY ÉS ÁLLATVILÁG SZÁMOS,ÉRDEKESEBBNÉL ÉRDEKESEBB FAJA.

allatesnovenyvilag.hupont.hu

57. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

58. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

59. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

60. Nagymarosi Könyvelőiroda: Cég-Tex KFT oldala

► Cégek, Egyéni Válalkozók könyvelése, bérszámfejtése, Nagymaros- Vác vonzáskörzetében, hasznos linkek, NAV tájékoztatók, kiadványok, tanácsok.

ceg-tex.hupont.hu

61. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

62. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

63. cicusok-kutyusok.hupont.hu

► Sziasztok Dorina vagyok ez az oldal legjobban az állatokról szól de találsz benne sok szép dollzos,állatos, és sztáros képeket is,és sok mást!Nézd meg a menüt nagyon érdekes (szerintem) :D. Nézz be máskor is kérlek!!!!!Mivel folyamatosan újítom!! :)

cicusok-kutyusok.hupont.hu

64. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

65. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

66. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

67. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

68. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

69. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

70. SpeedySpider

► GEKKÓK

speedyspider-gekkok.hupont.hu

71. Sangreal Boxerkennel

► Sangreal Boxers: the reality of perfectism

sangreal.hupont.hu

72. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"

► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163

szobor.hupont.hu

73. Cserhát-Menti Harcos Boxer Kennel

► Vannak a Kutyák és Vannak a Boxerek, és NEFELEDD a Boxer az a kutya, aki jobban szeret Téged, saját magánál

cserhatmentiharcos.hupont.hu

74. Sylverro teltkarcsú divat webáruház

► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467

teltkarcsudivat.hupont.hu

75. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 32
Heti: 1
Havi: 33
Össz.: 134 921
Oldal: P.Hivatal 2013-2014
Rábcakapi Evangélikus Egyházközség oldala - © 2008 - 2026 - kapi-evangelikusok.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »